Rólunk

Negyed évszázada indultunk, mert azt gondoltuk, Magyarország jobb borokra képes, mint amihez addigi életünkben szerencsénk volt. Történetünkben minden megvan, mint egy jó regényben: álmok és emlékek, értelem és szenvedély, barátság és szerelem. Hogy valóban sikerült-e jobb bort készítenünk az azóta, nem a mi dolgunk eldönteni.

Egy biztos: a bor betölti az életünket és állandóan új célok felé repít, melyeket immár két generáció vált együtt valóra.

Rólunk

Akik elindultak: Sauska Krisztián és Andrea

Krisztián Sombereken született 1948-ban. Kamaszkorát Budapesten töltötte, a Piarista Gimnáziumban érettségizett. Amikor nem a palánknál gyakorolt, akkor a Középiskolai Matematikai Lapok feladatain agyalt. Végül mégsem kosaras, és nem is matematikus lett. A hetvenes évek már az Egyesült Államokban találta, ahol párhuzamosan tanult és dolgozott. Mérnök lett, majd megalapította speciális fénycsöveket gyártó cégét, amely azóta is eredményesen működik. A bor iránti vonzalma egy olaszországi út hatására érett szerelemmé „olyan régen, amikor még személyesen Angelo Gaia tartotta a kóstolót a saját pincéjében.”

A 80-as évektől gyakran látogatott haza, ahol megismerte második feleségét, Andreát. Közös álmuk, a tokaji családi borászat 2003-ban vált valósággá, amelyhez később a villányi birtok csatlakozott. Már a Piarista Gimnázium diákjaként is a matematika volt számára a kosárlabda egyetlen versenytársa. A borászathoz való hozzáállásából sem hiányzik a matematikai módszeresség és a mérnöki precizitás: a minőség felé vezető utat a munkafolyamatok tudatos szervezésében és az állandó tanulásban látja. Szorgalmas, maximalista és ezt elvárja a vele dolgozóktól is. Tempója sosem lassul, és a labdától sem szakadt el teljesen: szenvedélyes teniszjátékos, kedvenc boraihoz pedig nagy örömmel főz. Három gyerek: Christian, Stefi és Miki édesapja és hat unoka, Christian, August, Giorgia, Lívia, Henry és Rozina büszke nagypapája.

Andrea végzettsége szerint közgazdász, a turizmus világából hajózott be a családi vállalkozásba. Ami Krisztiánnak a szám, neki a betű: ő a családi brand őrzője és formálója, a borleírásoktól a címkeszövegen át a médiamegjelenésekig. Anyaként és tulajdonosként a mértékkel történő, felelősségteljes alkoholfogyasztás nagykövete. Miklós fiuk egyetemi hallgató.

Akik elindultak: Sauska Krisztián és Andrea

A második generáció: Pohl Péter és Sauska Stefanie

Péter borász, a Sauska birtokigazgatója. A borvidéken, Bólyban nevelkedett és négy testvérével már gyerekkorában belekóstolt a háztáji szőlőművelésbe. A budapesti egyetem elvégzése után került a villányi borászatba, együtt érett első évjáratainkkal gyakornokból profivá. Precíz és alapos, a szőlészeti munka következetessége és a borászati folyamatok tisztasága megszállottan érdekli. Kifejezetten pihenteti, ha elidőzhet a részleteken. Annál is inkább, mert ideje nagy részében nagyban kell látnia: a tokaji borászat és a budafoki pince munkáját is ő irányítja. Családi öröksége a bólyi sváb ház, ahol feleségével, Stefivel élnek. Első lányuk, Lívia 2014-ben, Henry fiuk 2016-ban, Rozina pedig 2018-ban született.

A második generáció: Pohl Péter és Sauska Stefanie

Történetünk

A borban az a legszebb, hogy állandó párbeszédet jelent természettel, emberrel és egymással. Utunk beszélgetések és felismerések térben és időben szétfutó láncolata, melyek hatását – mert a bor ilyen – sokszor csak később érezzük. Találkozásaink, melyeknek sokat köszönhetünk.

Tovább
Történetünk

Velünk élő művészet

A borászatokban szereplő művek egyetlen közös tulajdonsága, hogy szeretjük őket, erős érzelmi szálak kötnek mindannyihoz. Van közös múltunk, történetünk, számos emléket őrzünk velük. Minden darab változik az évszakokkal, hangulatokkal, zajokkal és mi is változunk általuk. És minden nap hálásak vagyunk a társaságukért.

Tovább
Velünk élő művészet
Foglalás Webshop